Tizenöt perc

A pergetésben sokszor van úgy, hogy egy süket napot, pár percnyi csoda tesz emlékezetessé. Most is egy ilyen csodálatos 15 percről fogok írni. Az előjelek aznap rosszak voltak (mint általában mikor ráérek). Közelgő, hidegfront, nyomott idő, csökkenő légnyomás, stb... Éppen ezért, úgy döntöttem, hogy hajnalban, nem a már megszokott útvonalamat járom be. Új vizekre evezek.

Nem akarom túl hosszúra nyújtani a dolgot. A hajnali új irány valahogy nagyon nem jött be. Rablóknak nyomát se láttam, így aztán kénytelen voltam visszatérni, a már járt ösvényre. Menet közeben megálltam pár süllősnek tűnő helyen, és megszórtam őket, közben fél szemmel a balinok rablásait fürkésztem. Sajnos nemigen volt mit. Láthatóan ők sem voltak elemükben, alig mozdult a felszín. Lassacskán elmúlt a hajnal varázsa, de se a süllők nem látszottak aktívnak, se a balinok. Lassan, tanácstalanul eveztem a nád mentén, de attól mégis egy jó 20m távolságban. Végre az egyik átjáró előtt balin durrantott. Aztán mégy egyszer. Nem mentem közel, Próbáltam távolról rádobni a rablásokra, a kedvenc saját készítésű wobbleremmel. A másodikat dobtam, amikor végre történt valami. Egy balin látványosan lekövette a csalim, sőt még meg is csípte hátulról, de a horog nem került a szájába. Már éppen kezdtem volna élvezni a dolgot, de hirtelen megszűntek a rablások.

Tanácstalanul evezgettem a nyílt vízen, Néha a gumikat emelgettem, hátha kóbor süllőbe botlok. Ha őnt láttam, wobblerrel dobtam rá párat. Kínomban körbedobáltam minden útba eső nádszigetet is, de a csend, teljes volt. Lógó orral visszafelé indultam. Lassan közeledtem ahhoz az átjáróhoz, ahol az előbb, a balinokat láttam rabolni. Messziről láttam, hogy forr a víz. Hú, mi van ott! Gyorsan odaeveztem. Tisztes távolságban álltam meg, és engedtem le a súlyt, nehogy elriasszam a rajt. Dobtam az elsőt. Egy métert jött talán a wobblerem, és bumm! Bármennyit is dobálok a villásfarkúakra, az az érzés amikor kegyetlen erővel odaver a csalinak, mindig váratlanul ér, és egyben felvillanyoz. Jól védekezett a halam, de azért nem volt kapitális. Gyorsan kivettem, megszabadítottam a horogtól, és a kötelező képek után el is engedtem.

A következő dobás nem adott halat. Új dobásra lendítettem a botomat. Szinte vizet sem ért a wobbler, amikor látványos felszíni fröccsenéssel újabb balin verte le.Olyan erővel támadt a fahalra, hogy bevágni is felesleges volt. Rövid fárasztás után, őt is a csónakba emeltem. Fótó, mehetsz....

Három üres bevontatás után, a negyedik dobás adta a következő halat. Most szinte a csónak oldalánál verte le a következő őn, a fahalam. Pár kirohanás után őt is megszeidítettem, és a csónakba emeltem. Búcsúzóul, jól lefröcskölt, ahogy visszaengedtem. Dobtam még párat, de közben, nem tudtam, nem észrevenni, hogy megszűntek a rablások. Szétugrott, a raj....  Az időt néztem rögtön, Tizenöt perc. Ennyi ideig tartott a csoda.

Az élmények hatására, visszatért az elveszett kitartásom. Még másfél óráig kerestem a rablókat teljesen hiába, Kicsit leangolt lettem újra, mire a kikötő felé vettem az irányt. Kikötés közben találkoztam pár horgásszal. Mindenki, csak panaszkodott, hogy süket a víz. Akkor, egy szavam sem lehet. Nekem, legalább 15 perc csoda jutott.....