Egy napos csoda

Ha valaki előre szólt volna, hogy mi fog történni velem, nem hiszem el neki...
De mi is történt? Kezdem az elején. A napokban rendesen lehűlt a levegő. Egy hidegfront véget vetett a kánikulának, és szokatlanul hűvős, szeles napok következtek egymás után. Ami a strandolóknak rossz hír, az nekem jó. Talán a hidegfront végre kimozdítja pikkelyes barátaimat az apátiából.

Egy hétköznap délután aztán kimentem a kedvenc patakomra. A hidegfront java már elvonult, csupán az élénk szél, és a  kissé hűvös hőmérsékletű levegő maradt utána. A már lassan szokásos helyemmé váló híd felett kezdtem. Apró wobblert kötöttem a 18 as monofil zsineg végére. Az első pár dobás halat nem adott, csupán néhány apró ütögetést. Kis domik játszottak csalival. Aztán az egyiknek megakadt a horog. Csúnyán kívülről, a szeméhez.

 

 Le is vettem a wobblert.  Felkötöttem helyette egy nagyon kicsi 2,5cm-es twistert. Hamar fogtam is még két apróságot, ez a csali már jobban illett a halak méretéhez.

Éppen azon gondolkoztam, hogy el kellene menni a híd alá, amikor történt valami, ami megváltoztatta a napomat. Egy "helyi erő" éppen hazafelé tartott. Meglátott engem, és úgy gondolta, hogy megáll beszélgetni egy kicsit. Udvarias embernek neveltek a szüleim, így általában "veszem a lapot", és ténylegesen beszélgetek az emberekkel. Természetesen ebben mindig van egy kis hátsó szándék is, ugyanis ilyenkor az emberek néha elkotyogják a lényeget azt, hogy mit és hol lehet fogni. A "kollega" látva, hogy pergetek azt mondta, hogy "miért nem mész fel a befolyóhoz, ott van süllő"? Hittem is, meg nem is a dolgot. Főleg, hogy az alkalmi beszélgetőtársamból, dőlt a pálinkaszag. Még egy hellyel odébb mentem. Elgondolkodva  húzkodtam az üresnek tűnő vízben a kis twisteremet. Megnézzem azt helyet, vagy menjek a nagydomi után?
Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy meglepett a következő kapás. Finoman odaütött valami a twisteremnek, aztán szaladt volna vele tovább, de a bevágásom megállította. Hoppá ez meg egy bodorka.
Életem második pergetve fogott bodorkája...

Közben döntöttem. Megnézem azt a befolyót, hátha...
Odaérve a befolyóhoz csalit cseréltem. A kis twister helyére egy 3,5cm kis gumihal került egy nehezebb 2g-os twisterfejre. Ekkora súly kellett ahhoz, hogy a viszonylag sodrós vízben a gumihalat még éppen le tudjam tenni a fenékre. Első dobás. Átdobtam a kis gumit szembe a csendes vízbe, majd lassú emelésekkel elkezdtem bevontatni. Már előttem járt a sodrásban amikor jött az az igazi süllős koppintás, amikor szinte megpendül a bot vége. Bevágtam, és megvan! Süllő! De milyen szép! Egy kis patakon a 35cm-es süllő már nagynak számít, hát ez a 40-en is túl volt.

Első dobásra... Hát akkor próbálkozzunk még!
Újabb dobás, semmi. Talán a harmadik dobásra aztán ismét éreztem a már ismerős koppintást. Bevágtam. Egy újabb hasonló méretű süllőt fárasztottam.  Ez nem igaz! Nem vagyok itt tíz perce, és két szép süllő!

A következő fél órában aztán két szép süllőm is elment. Egyszerűen nem akadt nekik jól a kis jig. Nem adtam fel. A következő kapás okozója egy kisebb süllő volt. Ez olyan valamivel 30cm feletti volt.

Kitartóan dobáltam a gumihalamat. Ennek meg is volt az eredménye. Még négy tüskéshátút fogtam. Igaz mind méret alatti apróság volt, de jót szórakoztam velük.

Ahogy esteledett aztán megszűntek a kapások. Talán a hűvös felhős idő miatt ettek a süllők inkább nappal. Az biztos, hogy az este, süketnek bizonyult.

Nagyon jó horgásznapot zártam. Régen nem horgásztam ilyen élvezeteset, ennyi süllőt pedig máskor egész évben nem fogok itt a patakon. Ebből a történetből is látszik, hogy a jó információ aranyat ér! Nem árt néha szóba állni, a mások által sokszor lenézett "helyi erőkkel". A mondás szerint minden csoda három napig tart. Hát ez a csoda, egy napos volt. Másnap kimentem ugyanoda. Három kisebb süllőt sikerült fognom, az egész délutános kemény dobálással. Sokat apadt a víz, valószínűleg ez vette el az étvágyukat.
De visszajövök még ide!