2013. június 20., csütörtök

Pergetés a kánikulában

A napokban tényleg megjött a nyár. A zivatarok egyenlőre pihenni mentek, a hőmérséklet az egekbe szökött.
Aki ismer engem igazán, az tudja, hogy én a halakkal ellentétben inkább a hideget kedvelem. 20 fok felett izzadok, 30 fok felett, élőhalott vagyok. Ilyenkor csak hajnalban járok ki, és mire a lustább emberek felkelnek, már otthon vagyok. Két szabad hajnalom volt, úgy határoztam, hogy ezt a Gaja patakra pazarlom.

Első hajnal

Négy óra előtt ébreszt a telefonom. Ez van, korán kel a nap. Gyorsan öltözök, pakolok. Indulás!
Hamarosan megérkezek az egyik közeli hídhoz. A híd alatt akarok kezdeni. Apró wobbler a zsinór végén. Kivárom a hivatalos napkeltét és dobok. Rögtön elsőre kapás, de nem akad meg. Visszadobok. Megint üti valami a kis wobblert. Hopp egy kisebb domi...


Sajnos a képek nem sikerültek jól, de ezt akkor nem vettem észre. Dobok egy újat, semmi. Dobálok följebb, lejjebb, de csak ütögetésekig jutok. Már a helyváltoztatás gondolatával játszok amikor végre valami leüti rendesen a kis műhalat. Egy kis csukát sikerült akasztanom a sodrós vízből.


Két hal 20 percen belül. Ez nem rossz kezdés! Itt már hiába dobálok, ezért lejjebb megyek egy kicsivel. Egy sóderpoad mögé dobálom a wobblerem. Szinte minden dobásnál ütögeti a domi, (mert biztos vagyok benne, hogy az), de valamiért óvatos nagyon. Jó sok ideig elszórakozok itt, de hal nem lesz a dologból.
Közeben jön fel nap egyre melebb van. Elindulok felfelé, de látom, hogy a helyi idősebb domolykóhorgász már dobálja azt a pályát amit én akartam. Spiccbottal és szöcskével horgászik. Szinte mindig fog, és haza is viszi a zsákmányt. Kikerülöm az öreget és megállok jóval felette. Dobálok de hiába. Hamar megunom. Mi legyen? Vissza a híd alá! Itt aztán megint szinte folyamatosan ütögeti a wobblerem valami. Mi lehet az?
Egyszer aztán az ütögetés átmegy folyamatos húzásba. Bevágok. Hát amit látok, azt nem akarom elhinni.


Egy valószínűtlenül kicsi ezüstkárász szájában van a műcsali horga. Az idén nem tudom mi van kárászokkal, meg vannak vadulva. Legutóbb egy egészen szépet sikerült fognom apró plasztik műcsalival.


Dobálgatok még a híd alatt, sikerül is még kipiszkálnom egy kis csukát, de ennyi. Elindulok lefelé, be a gaz birodalmába. Kimondottan nehéz a bringát is tolva haladni, és a helyek is messze vannak egymástól. Kapás semmi, a meleg már most borzalmas. Meg is unom. Mire kievickélek bringával együtt a nyakig érő gazból, teljesen leizzadok. Irány haza!


Második hajnal



Másnap aztán egy barátommal ismét a patak partján állok. Elhatároztam, hogy bár a híd alatt kezdek, de nem pazarlok annyi időt erre a helyre, mint előző nap. Hát nincs is miért. Két kapásom van egymás után. Egy kis csuka, és ismét egy, lassan már szokásossá váló ezüstkárász. Mennék felfelé, de kint van megint a helyi erő, ráadásul ma egy barátját is elhozta. Úgy döntöttem okosabb leszek mint előző nap. Lezárom egy oszlophoz a bringát, és belevetem magam a híd alatti gaztengerbe. Így sokkal könnyebb haladni. Az első hely süket. A második is.A harmadik helyen aztán ahogy vezetem wobbleremet a sodrásba valami keményen odaver neki.
Jó domolykót akasztottam, pár pillanatra még a féket is megrecsegtette. De hiába szaladgál, hamar a merítőben végzi.


Gyorsan fényképezem és elengedem, hátha van párja. Nincsen így továbbállok.  Kivel lejjebb felfedezek egy jó részt. Hely nincsen, így csinálok magamnak egy kényelmes beáállót. Itt beszűkül a patak, a sodrás felgyorsul. A magányos öreg domik szeretik az ilyen helyeket. bedobok. Kicsit hagyom, hogy a sodrás lejjebb vigye a műcsalimat aztán elkezdem egészen lassan bevontatni. Talán egy métert jön felém amikor brutális rávágást kapok. Bevágok, és következő pillanatban belém hasít a feismerés. Ez egy "mohos hátú" öreg domi lesz, ha meg bírom fogni. Csak úgy tépi közben az orsóról a zsinórt. Az első pár másodpercben ő az úr. Jó tíz méteres vágta végén tudom megállítani. Visszanyerek valamennyi zsinórt, de még mindig messze van tőlem. Belemegy a nádba, de ki tudom belőle fordítani. Még egyszer próbálkozik, de már nincs elég erő benne. Hamarosan már előttem kever. Nehéz a halat megtartanom a sodrásban. Hatalmas állat.. Nyúlok a merítőért. Türelmetlen vagyok. Még nincs teljesen a előttem a hal, de már elérem a szákkal. Ahogy alámerítek a halnak a sodrás elkapja a merítőt. A hallal együtt egy kézzel nem bírom el. Kifordítja a sodrás kezemből a merítőt, és hal már távozik is szabadon. A wobblerem már nincs a szájában. Elment! Ezt eltoltam!
Csalódottan állok tovább. Egyre melegebb van, és kapás sincs több Lassan visszafordulok a híd felé. Dávid barátom két domolykót fogott. Egy mini méretűt és egy olyan közepeset. Az öregek szerencsére megunták, hogy ma nincs kapás, és hazamentek.

                                                                        A helyi erők

Dobálunk még egy kicsit de aztán a meleg és a kapástalanség hazazavar minket.
Úgy vettem észre, hogy nem csak bennünket embereket zavar a meleg, a domolykók se szeretik mikor ekkora nagy kánikula van. Talán ha hűl egy kicsit az idő, jobban étvágyuknál lesznek...
Remélem az öreg domival nem ez volt az utolósó meccsünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése