Egy ősszel is népszerű helyen álltam meg a csatorna mentén. Nagyon tisztának tűnt a víz. Óvatosan sétáltam a parton, kíváncsi voltam, hogy látok-e halakat. Hoppá, ott vannak! Domolykók. Nem sok, de elég szépek. El is távolodtam a parttól, úgy mentem tovább. Egy jónak tűnő helyen megálltam. Dobtam egy hosszút lefelé. Semmi... Újat dobtam, de most hagytam, hogy víz lejjebb vigye az apró wobblerem. Ez a kedvenc tavaszi cselem. Dobok egy hosszút, és még messzire le is úsztatom. Most azonban semmi. Új helyet néztem. Egy kövezés felett álltam meg jóval. A wobbleremet bedobtam, és leúsztattam a sodrással a kövezés alá. Lassan kezdtem bevontatni. Talán egy métert jöhetett felém, amikor nagyon keményen odavert neki egy domolykó. Bevágtam. Megvagy! A botom karikába hajlott azonnal, jó erőben volt a halam. Hú de szép! A merítőm meg otthon. Nehezen kiügyetlenkedtem kézzel a halamat....
Visszaengedtem a halamat, és szedtem is szét a botot. Ezzel a szakasszal végeztem....
Autóba ültem tehát, és kb. 3km után egy másik hídnál álltam meg. Kiszálltam a kocsiból, és ránéztem a vízre. Azt hittem rosszul látok! Fekete volt a víz, a halaktól. Kicsit közelebb óvatoskodtam a vízhez. A látvány lenyűgöző volt. Milliónyi hal, az 5cm-től a 25cm-es méretig. Láthatóan volt köztük rengeteg domolykó is. Elő a botot! Első dobásra már volt is kapásom, meg is fogtam. Kisebb domolykó volt a horgon.
Egy percen belül megvolt a második, majd a harmadik is.
Kicsit zavart, hogy ennyire aprókat fogok így lejjebb mentem. Találtam egy bedőlt fát. Mögötte, kétszer is irányt váltott a sodrás. Na ez a hely jó lesz! Elsőre rövidet dobtam. Semmi. Másodikra egy hosszabbat. Bumm! Meg is akasztottam a halamat. Végre egy kissé nagyobb domi, olyan 25cm.
A fénykép után, a telefonom lemerült. Nálam volt a fiamé, de annyira gyalázatosan rossz képeket tudtam vele lőni, hogy azokat nem lehet megosztani. Így jártam... Itt gyorsan fogtam még egy hasonló domit, majd egy kisebbet, aztán végleg gyanút fogtak. Elindultam lefelé, de erre már üres volt a víz. Visszamentem hát, a hídhoz. A híd alól fogtam két kisebb domolykót. Próbaképpen dobtam egyet felfelé, onnan meg végre jött megint egy szebb. De szeretek domolykózni! Feljebb mentem. Itt már nehezebb volt fogni, de még pár darabot sikerült becsapni, aztán itt is elfogyott a hal. Ezzel a szakasszal is végeztem.
Autóba vágtam hát magam, és irány a harmadik része a csatornának, Itt már mélyebb a víz, és lassabban is folyik. A domolykó mellett egyéb ragadozókra is lehet számítani, azonban őket próbáltam elkerülni. Érkezés után még a hídról dobtam egy hosszút. Azonnal le is verte a wobblerem egy szebb domi. Csodák, csodája, a gyerek telefonjával sikerült egy képet lőni róla, ami talán nem lett olyan borzasztó.
Na jó mégis az...
A hídról nem is fogtam több domit. Kicsivel feljebb mentem. Sajnos itt pont rossz helyen közelítettem a vízhez, az orom elől ugrott el egy egész raj domolykó. Dobtam ugyan pár hosszút de hiába. Még feljebb óvatoskodtam magam. Első dobás. Húztam lassan a fahalam. Hopp megütötte. De, hiába trükköztem, még meg is állítottam egy pillanatra a csalit, semmi. Újat dobtam. Lassan húztam a wobbleremet, éreztem a monoton veretését. Aztán egy pillanatra mintha kihagyott volna a veretés, és aztán, keményen odavert neki a domolykó. Újabb domit akasztottam.
Méretét meghazudtoló módon húzott, majdnem elérte még a part menti növényzetet is. Úgy döntöttem, hogy ez volt a mai utolsó. Pakolás!
Bár képek nem adják vissza rendesen, de aznap nagyon jó napot zártam, és kb. 15db domolykót fogtam. Egy ilyen éppenhogy melegedő márciusi napon, nekem ez, több is mint elég. Ismét külön örömet okozott, hogy a halakat mind, saját készítésű wobblerekkel fogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése