2018. október 17., szerda

Pergető paradicsom, Székesfehérvár szívében

Nagyon régen jelentkeztem friss írással, de most olyan dolgok történtek, amik miatt ismét a gép elé ültem. Van városunkban két tó, közvetlenül a belváros mellett. Most az egyikről szeretnék írni, a Vidámparki tóról (van aki Csónakázó tóként ismeri). Szinte mindenkinek vannak innen emlékei, a városlakók közül. Ahogy a neve is utal rá, régen a város vidámparkja üzemelt a tó mellett. Csónakot lehetett bérelni, és a parti sétányon, ki tudja hány szerelem szövődött. A víz, a Széchenyi István horgászegyesület kezelésében van, nagyon régóta. A régmúltra nem is akarok sok szót pazarolni, jöjjön inkább a közelmúlt, és a jelen.


A tó új időszámítása 2016-tól kezdődik. A tavat leengedték, az elöregedett tómedret kikotorták, és a partfal is megújult. A tó ujjászületett. A friss vízzel együtt érkezhettek a vízbe, az első ivadékkorú halak, aztán ahogy lehetett, az egyesület, ismét gondjaiba vette a tavat. A Vidámparki tó rendbetételének elsődleges célja az volt, hogy ismét csónakázótóként üzemeljen, így az egyesület vezetőségének, ezt figyelembe véve kellett tervezni a jövőt. Szerencsénkre mire idáig jutottunk az időben, a horgászegyesület vezetősége lecserélődött. A fiatalabb emberekkel, jött a fiatalos lendület, a modernebb gondolkodásmód. Pár lelkes pergető horgásszal felmértük a tó rablóhal állományát. Talán mindenkit megdöbbentett a végeredmény. Hihetetlen szép állománya van tónak sügérből, de van süllő is, és a (fekete) pisztrángsügér se ritka. Minden adott volt tehát, egy igazi, városi, pergető tóhoz. Több horgásztárs bevonásával,  megszületett egy teljesen egyedi horgászrend, és 2018 okt. 15-én megnyitotta kapuit a pergető horgászok előtt a székesfehérvári Vidámparki tó!





A víz jellege, megközelíthetősége.

Ahogy már írtam is aki ide látogat, városi környezetre számítson. A másik tó melletti parkolóból, egy iskola, és egy óvoda előtt kell végigmenni, szemben emeletes házak tornyosulnak.


A óvoda sarkát elhagyva hirtelen előbukkan a tó. Szépen nyírt füves part, sétány a tó körül, rengeteg kihelyezett szemetes. Az egésznek nem igazi street fishig-es jellege van, inkább parkosított a környezet. További iskolák vannak a tó körül, de található itt játszótér, étterem, és a tó mögött egy szép nagy park is. Két sziget is van, azokra viszont horgász nem teheti be a lábát.






Pár szóban a halakról. A tó jelenlegi fő ragadozó hala a sügér (csapó). Köszönhetően a rengeteg ivadéknak hihetetlen szépen fejlődnek. Kifogva egy jó rajt szinte számolatlanul foghatóak 15-28cm-ig






A sügéren kívül van még süllő is. Jelenleg kb. 60cm-ig foghatóak.






A harmadik fogható ragadozó hal a (fekete) pisztrángsügér. Jelenleg 25-40 cm-ig terjedő méretben.




Negyedik ragadozó hal a ponty. Persze tudom, nem tipikus rabló hal, de az UL. pergetők felszerelésén, rendszeres vendég.





Pár szó, a nem mindennapi szabályokról.
Nem akarok pontról pontra végigmenni a horgászrenden, inkább kiemelem a fontos, vagy a megszokottól eltérő részeket.

"2. Parkolás a halőrháznál kötelező"

Autóval érkezőknek fontos info.

"3. Alapfeltétel a be-, és kijelentkezés a közösségi oldalon, a horgászat megkezdése előtt, és közvetlenül annak befejeztével. "

Ebből is látszik, hogy próbál az egyesület is haladni a korral. Nincs ósdi papír alapú beírókönyv, a be-, és kijelentkezés interneten keresztül megy.
Október 15-január 31-ig a horgászidő 6-21 óráig tart

4. Aki éppen horgászik sorszámozott karszalagot visel. A napijegyesek a horgászat végeztével, a karszalagot, a halőrháznál kihelyezett postaládába dobják be.

"6. Engedélyezett, kötelező felszerelések, és egyéb szabályok"

 - 1 bot lehet a horgásznál, botot cserélni a parkolóban lehetséges.
 - Lenyomott szakállú, vagy szakáll nélküli egyes horog, minden műcsalin
 - A halakat halbarát anyagú merítőhálóval kivenni, és azzal kell visszaengedni is. (Ez utóbbihoz némi magyarázat. Nem való a tóra damilos fej, sem pedig  bármilyen csomózott perlon anyagú merítő. Kényelmes merítéshez, és visszaengedéshez hasznos egy hosszabb nyelű merítő.)
 - Halmatrac nem kötelező, viszont javasolt felszerelés
 - Horogszabadító fogó, csipesz kötelező felszerelés.
 - A halat a kőre, betonra rakni, azon horgot szabadítani tilos! (Szinte mindenhol gondozott füves a part, ha már nincs matrac)

7. Minden megfogott halat haladéktalanul vissza kell engedni a vízbe.

Azért egy gyors fénykép belefér....

8. Az éves jegy birtokosa, vendéggel horgászhat (de csak az engedélyezett egy bot lehet náluk)

Szerintem ez egy jó lehetőség a tó ingyenes kipróbálására, a fiatalok esetleges "beoltására".



Akit érdekel egy ilyen városi peca, keressen bátran engem, vagy magát a Széchenyi István horgászegyesületet. Akár itt a blogon, akár Facebookon szívesen válaszolok bármilyen kérdésre. Talán az utóbbin előbb elértek. Görbüljön, mindenkinek!




4 megjegyzés:

  1. Azért a vezetőségnél mutatkozik némi emberség hiányosság. A modor és az irigység megmutatkozik.

    VálaszTörlés
  2. Azt esetleg még le lehet ìrni, hogy 5000 forint egy napijegy, amit bár 2 tavon lehet használni és 2 alkalomra szól, egy olyan ember aki 4 órányi pecára érkezik le 100 kilóméterről, nem.biztos hogy jó vásárnak tartja. Valamint a netes felületeket is lehetne frissìteni mert jelenleg ez az egyetlen ìrás amiben le vannak ìrva a szabályok. Nem esett jól ,hogy gyakorlatilag a csali arzenálom 90%-át nem használhattam a tavon, miután ott szembesültem az egyágú horog dologgal... Amúgy tényleg igényes tó sok kárásszal, annak ellenére hogy nem fogtam semmit.

    VálaszTörlés
  3. Helló! Ha külföldről mennék egyetlen napra, akkor milyen feltételekkel lehet? Jellemző módon a tótól 100m-re laktam jó sok évig, de pergetésről szó nem lehetett még.

    VálaszTörlés
  4. Mondjuk engem is érdekelne ha minden halat vissza kell engedni. Akkor minek fizetni a rengeteg díjjat? Én ott nőttem fel. Szinte minden szabadidőmet a csonakázón töltöttem. 80-ba mikor újra felengedték és besürűsödött a nád. Teherautószàm takarítottuk a valamikori parkpresszó melletti részt a nádtól.A lényeg, hogy régen ilyen engedd vissza amit fogtál szabaly nem volt . Azért fizettük az engedélyeket .

    VálaszTörlés