Itt az év utolsó hónapja. Sok horgász, ilyenkor már nem jár ki a vízhez. Orsók újrazsírozva, csónak kivéve a vízből, marad a vágyakozás, a tavasz után. Az igazi pergető horgásznak azonban a tél eleje, a pergető szezon, egyik legszebb időszaka. Ilyenkor már a rablóhalak is jobban összeállnak, egy helyre. A sügér sokszor hatalmas rajokba verődik össze. A süllők is egy kisebb területre koncentrálódnak, de nincs meg bennük annyira a csapatszellem, mint a sügérben. Némi izgalmat okozva, időnként a csuka is, a süllők közé keveredik. Állóvízen a legjobb helyek ilyenkor a mélyebb részek általában. Nem feltétlenül a legmélyebb pont, de mindenképpen egy, az átlagosnál mélyebb gödör, vagy árok. Egy ilyen helyen próbálkoztam én is, az utóbbi időben, a Velencei-tavon.
Első nap
Az első alkalommal egy éjszakás műszak után jutottam ki a tóhoz. Felhős, kellemetlenül szeles idő fogadott. Gondolkoztam is, hogy mi legyen? A csónakomból mindenképpen ki kellett merni az esővizet. Úgy döntöttem, ha már dolgozok vele, akkor ki is megyek a vízre, lesz ami lesz. A móló árnyékából kiérve, bizony megszenvedtem az élénk délkeleti széllel. Egészen kimelegedtem mire az első kiszemelt helyig elértem, pedig cseppet sem volt meleg. Leraktam a súlyt, megvagyok... Gumihallal kezdtem szűrni a vizet, de csend honolt. Pedig biztosan jó helyen voltam, mert körülöttem még vagy öt csónak is parkolt. Elkezdtem hát a variálást. Újabb, és újabb helyeken szűrtem a vizet, és a gumikat is elkezdtem cserélgetni. Eleinte semmi nem történt. A többi csónakos horgász is egy-egy kisebb süllőt fogott csak. Fél tíz is elmúlt már, amikor váratlanul megtört a jég. Az egyik új beállás után, szinte az első dobásra kapás. Na nem olyan igazi, nyárias koppanós, inkább csak ránehezedett valami a horogra. Süllő volt a tettes. Nem túl nagy, de végre hal!
Éppen az egyik kedvenc narancssárga twisterem volt a kapocsban. Úgy döntöttem maradok is ennél a csalinál. Elengedtem az apróságot és újat dobtam. Hopp! Megint kapás. Eltoltam. Mérgelődtem egy kicsit, de nem sok időm maradt rá, mert megint kapás! Újabb süllőcske volt a horgon.
Innentől, rengeteg rontott kapásom volt. Érezhetően, csak ezek a kis süllők voltak előttem. Még négy darabot sikerült kicsalni a vízből egy fotó erejéig, a narancs twisteremmel.
A sok rontott kapás miatt úgy döntöttem megpróbálok valami mást. Szétnyitottam hát, az UL. botomat. Az eddig 10cm-es twister helyett, most egy 7cm-es gyöngyház színű következett. A második dobásra volt is egy kapásom, de ugyanúgy, csak megütötte a csalit, mint előtte a nagyobbat. Kicsivel később aztán, végre rendesen elkapta. Megvagy! UL. bottal élmény volt felpumpálni, a 4m mélységből.
Pár perccel később a párja is bejelentkezett....
Visszaengedtem a halat, és leültem egy pillanatra. Ekkor éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok. Hiába, az éjszakás műszak, az fárasztó dolog. Azonnal összepakoltam, hogy még maradjon egy kis éberségem az előttem álló fél órányi autókázásra hazáig. 8 süllővel zártam a napot. Igaz nem voltak nagyok, de jót szórakoztam velük.
Második nap
A következő alkalommal, egy fiatal barátommal látogattam el a tóra. Az első nehézséget a napijegy beszerzése okozta. A barátomnak, még ifjúsági napijegy kellett. Hát nem volt egyszerű mutatvány, de végül az egyik horgászboltból, elhoztuk az utolsó darabot. A következő nehézség, az időjárás volt. Kegyetlenül erős délkeleti szél várt minket a tónál. Kicsit át is gondoltam, hogy mi legyen. Végül eldöntöttük, hogy kimegyünk, aztán ha nagyon nem bírjuk, akkor marad a kikötői pergetés. Ahogy a móló szélárnyékából kiértünk, éreztük, hogy ennek a fele sem tréfa. Aztán némi kínlódás árán beálltunk, de hiába raktam le mindkét súlyt, a szél csak tolt minket be, a nád felé. A nagyobbik bajnak viszont az tűnt, hogy a szél, keresztbe fordította a csónakot, és hátul bizony időnként becsapott némi víz is. Változtatni kellett! Eddig soha nem használtam a csónakom orr csigáját, de most kénytelen voltam üzembe helyezni. A változás leírhatatlan volt. Így már simán beálltunk, egy súly is megfogta a csónakot, és ahogy irányba állt a csónak, tulajdonképpen semennyire sem zavart be a hullámzás. Kicsit megnyugodva, elkezdtük a süllőket keresni. Hát nemigen jött össze a dolog. Sehol, semmi. Aztán az egyik helyen Bence akasztott egy kisebb süllőt végre. Azonban a történetnek nem volt folytatása. Magányos harcos lehetett. Kezdett bosszantani minket a dolog, mert körülöttünk azért volt olyan csónak, ahol esett fogás. Volt egy páros, akik kisebb szünetekkel, de egész nap szedték a süllőket. Délután kettő körül a sokadik beállás, aztán nagy változást hozott. A beállással egy időben, csalit is váltottam. Bencétől kunyiztam egy szép nagy gyöngyház színű twistert. Első dobásra, határozott kopp, és megtolás. A bevágás után végre szépen hajladozott a botom. Jó negyven centi körüli süllő volt a tettes...
A képen is látszik, hogy ekkorra már, a szél is szépen csendesedett. Kezdtem jól érezni magamat a csónakban. Pár dobással később, aztán szinte a csónak alatt, újabb süllő kérte el a twisteremet. Őt 35cm-esnek mértem.
Aztán újabb kapás, és... Micsoda tragédia! Egy hal elvitte, a kölcsön twister farkát. Bencétől elkunyeráltam egy másikat, amiből viszont a test részéből levágott egy kicsit valamiért. A másik, megcsonkított twisterből kipótoltam. Kétrészes twister. Na, ilyet se látott még a világ! A halakat láthatóan nem érdekelte hány darabból áll a gumi. Még négy kisebb süllő kívánta meg....
Mindeközben Bence is fogott, 3 kisebb süllőt. Sajnáltam őt, mert a nagyobbak elkerülték a horgát. Közben lassan közeledett az alkony. Először csak ritkultak a kapások, végül aztán meg is szűntek. Mi is elég szépen átfagytunk a nap végére, így még a valódi alkony előtt pakoltunk. Kicsit felemás élményekkel mentünk haza, de legalább halat fogtunk mind a ketten. Bence négy, én hat süllővel zártuk a napot.
Harmadik nap
A harmadik napon ismét egyedül vágtam neki a víznek. Ködös, enyhe reggel, várt mérsékelt széllel. Bevallom jól esett, hogy most nem dideregtem annyira a csónakban. Kemény dolog, télen, csónakból horgászni. Az enyémen kívül csak egy csónakot ringatott a víz, így aztán a tömegnyomortól sem kellett tartanom. Az első jónak tűnő helyen, súly le, bot beélesítve, dobálhatok. Teltek a percek, de semmi nem történt. Húsz perc után aztán, új beállás. Semmi. Itt is felszedtem a horgonyt, és perceken belül új helyen raktam le. Itt már, egy alig érezhető ütésig eljutottam, de semmi több. Most csak egy kicsivel álltam odébb. (Mégis, mekkora volt a különbség....) Közben új bábu került a sakktáblára, egy új spori macskázott le pont előttem. Első dobás. Lassan aprókat emlegetve húztam be, a gumit. Már szinte a csónakom orránál járt, amikor odavert neki valami. Megvan az első süllő! Bőven méretes volt, bár nem egy óriás. Nem akartam halat elvinni, csak szórakozni jöttem, így el is engedtem.
A spori, a fejét csóválta velem szemben. Újat dobtam, de semmi. Még egyet dobtam. Félúton járhatott a gumi, amikor szokatlanul kemény rávágást kaptam. Oda is vertem neki egy tisztességeset. Karikában maradt a botom. Lassan, szinte lüktetve indult el a halam, de eléggé le volt dermedve. Elkezdtem felfelé pumpálni. Lassan de jött. Pár pillanattal később, egy hatalmas csuka körvonalai jelentek meg a víz tükre alatt. Soha nem láttam még itt ekkora csukát. Kb. 80cm-esnek látszott. Ahogy a felszínre ért, mintha magához tért volna. Megfordult, és egy bágyadt rohamot indított. Ebben a pillanatban, a szemem láttára nyírta el a monofil előtétzsinóromat. A csalódásom leírhatatlan volt. Később aztán, ahogy átgondoltam történteket, már nem hibáztattam magam a dologért. Eddig soha egyetlen csuka sem jött, a közel 4 méteres mélységből. Süllőre meg drótelőkével dobálni, szinte egyenlő, a betlivel. A nagyobbik baj viszont az volt, hogy a halam elvitte magával az utolsó gyöngyház színű twisteremet, abban a méretben. Így aztán, elkezdtem más színekkel kísérletezni, de csak egy kisebb süllő akadt meg, egy narancs színű twisteren. Le se fényképeztem mérgemben. Ahogy kotorásztam a dobozaimban a kezembe akadt egy gyöngyház színű twister, de egyel kisebb méretben. Ehhez már horgot is kellett cserélnem. Szinte hihetetlen, de ahogy felraktam az új csalit, szinte azonnal kapás. Egy fura, csonka hátuszonyú süllő kívánta meg a gumit. Érdekes, hogy sok ilyen van mostanában itt nálunk. Valami genetikai hiba lehet, mert láthatóan nem megcsonkították őket, egyszerűen így nőtt ki nekik.
Pár percen belül előbb egy kapást rontottam, majd újabb süllőt sikerült akasztanom. Az előzőnek a tesója lehetett, ugyanolyan csonka hátúszóval, csak ő kicsit vaskosabb volt.
Ekkor a mellettem álló spori, már kicsit izgatott volt attól, hogy én fogok, ő meg nem, pedig néha egészen a csónakom elé dobta a csaliját. Kicsit odébb is álltam. Az új helyen egyből kapást rontottam, de nem volt folytatás. Aztán felébredt bennem a kisördög. Eddig a szomszéd spori célozgatta az én csónakomat, most én dobtam a csónakja mellé. Pár emelés után, elnehezedett a cucc, és újabb süllő a horgon.
Gyorsan elengedtem a halat. Közben, a szomszéd is akasztott egyet. Diadalittasan emelte be a csónakba a méret alatti süllőjét. Aztán magában morogva engedte el.... Közben újabb spori érkezett, aki mögöttem macskázott le. Beszélgetni kezdtek a "kedvenc" szomszédommal.
- Nézd meg, a srác már ötöt fogott, itt meg semmi....
Közben én eldöntöttem, hogy nem feszítem túl a húrt, így többet nem dobtam a kollega csónakja felé. Pár dobás után, ismét egy rontott kapás, majd kis idő múlva egy kisebb süllőcske jelentkezett be. Le se fényképeztem úgy engedtem el. Aztán hirtelen, teljesen kuka lett a víz. Nagyon fura volt, mert tényleg, szinte egy pillanat alatt szűntek meg a kapások. Még két újabb helyen megpróbáltam, de aznapra vége volt a mókának. Hat süllővel befejeztem a napot. Elköszöntem a többi pecástól, és elindultam a kikötő irányába. Ahogy eveztem kifelé, még hallottam:
- Na, a srác ma befűzte nekünk az oktatófilmet....
Ahogy haladtam kifelé végiggondoltam, a miérteket. Miért nem fogott a szomszéd? PL. azért, mert szerintem túl gyorsan vezette a gumit, és a színe se volt az igazi. Hogy ezek dolgok mennyit számítanak, az ezen a napon, nagyon jól látszott.
Ilyen volt hát eddig, a süllős december. Az utolsó pecám után gondoltam végig, hogy vajon hány olyan pergető horgásztárs lehet, akinek csak éppen egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy fogjon? Aztán végiggondoltam, hogy vajon hány állóvízi süllőpergetős írást olvastam eddig? Hát keveset, az biztos. A dunai süllőpergetős cikkekből, Dunát lehetne rekeszteni, de amolyan igazi állóvízi írás, nem sok van. Én se vagyok profi a süllőpergetésben, csak egy lelkes amatőr, aki elég sokat kísérletezgetett, mire bizonyos dolgokra rájött. Úgy döntöttem, hogy ezeket a dolgokat megosztom, más nálam is tapasztalatlanabb horgásztársaimmal, majd egy újabb írás, illetve talán, írások keretein belül.
