Bodorkázás, az októberi télben

Az utóbbi napokban a tél egy kis előzetest tartott. Hideg, eső, szél, hó, és még egy fagy is volt. Mára már javult egy kicsit az időjárás, de azért még inkább télies, mint őszies volt ma is. Én viszont ma voltam otthon, és horgászni akartam, de nagyon. Mi legyen? Pergessek (hiszen azt szeretek a legjobban)? Egy délutánom volt, hogy élményeket is szerezzek, ne csak horgásszak. Pont ezért döntöttem úgy, hogy viszonylag biztosra megyek. A bodorka még télen is eszik, azok biztosan nem hagynak cserben. Szereztem hát egy adag csontit, kevertem egy kevés etetőanyagot, és irány a patak!

A terveimnek némileg ellentmondó etetőanyagot kevertem mára. Miért is? Egy szép sárga gyümölcsös illatú keverék lett bekeverve, amibe egy jó marék csemege kukoricát is raktam. Az etetőanyag választás miértje, a sok apróhal. Hihetetlen mennyiségben vannak jelen, és pillanatok alatt képesek ellepni az etetést. Egy óra körül értem ki. Tudtam, hogy túl sok időm nincs, hiszen hamar sötétedik, ezért gyorsan beetettem. Összeraktam a matchbotomat, amin a szokásos 1g-os úszóm volt. Csakhogy napokban elég sok eső esett, aminek hatására a patak kissé megáradt, és zavaros is volt. A zavarosság nem zavart, de viszont az úszóm kínosan lassan állt be, a bő másfeles áramló vízben. Gyorsan lecseréltem egy két grammosra, és hogy mégis finomítsak egészen apró kis horgot kötöttem az előkémre. Ennek változtatásnak meg is lett az eredménye. Szépen lassan tudtam vezetni az úszómat, ami sokkal gyorsabban be is állt.


Hamar megjelentek az első kis bodorkák. Nagyon finoman ettek, 1-2 szem csontival lehetett megfogni őket. Ők még nem abból a méretből valók voltak amiket vártam. Minden úsztatásra volt kapásom, de sokat elhibáztam. Beugrott egy vörösszárnyú, és küsz is a kis bodorkák között.

 Aztán végre sikerült megfognom az első szebb bodorkát. nem volt egy óriás, de bodorka. Nagyon meglátszott a halak étvágyán a hirtelen jött hideg. Nagyon finom kapásokkal jelentkeztek, és a kárászok egyenlőre el is maradtak teljesen. Nekem sem volt túl melegem. Kellemetlen szél fújt, nehezítve az úsztatást, és nem mellesleg rontva a hőérzetemet. Nem is nagyon akadt szomszédom, üres volt a part. De legalább a halak beindultak. Szinte minden úsztatásra volt kapás, és egyre szebb bodorkákat fogtam. Váratlanul aztán beköszönt egy ezüstkárász is, majd a nap egyetlen karika keszege.

A pontyok amikben azért titkon reménykedtem távol maradtak. Kis szünet után aztán jött egy nagyobb kárász raj. Nem voltak nagyok, de egy 5-6db-tenyeres méretű kárászt sikerült fognom. Kezdtem úgy érezni jól döntöttem. Bár az igazán nagy bodorkák továbbra is elkerültek, a folyamatos kapás mindenért kárpótolt. Teljesen jól éreztem volna magam, ha nem kezd el fázni a kezem.

Már pedig az ember fura egy teremtmény. Ha elkezd fázni a keze, az előbb vagy utóbb ahhoz vezet, hogy az embernek mindene fázni kezd. Egy darabig tűrtem dolgot, de láthatóan közeledett a napnyugta. Volt nálam egy pergető bot is amivel a végén még dobtam jópárat, de csak egy kis koppintásig jutottam. Ki tudja mi volt... Aztán mire besötétedett volna pakoltam.

Többen is jöttek lentről hazafelé miközben ott ültem. Mindenki arra panaszkodott, hogy a rablók ma nem ettek. Én viszont nagyon jót szórakoztam. Fogtam min. 50-60 db halat, mindenféle méretből. A nagy részük bodorka volt, ahogy gondoltam is előre, de én szeretem bodorkát. Szerintem az egyik legszebb keszegféle, és szinte télen nyáron fogható. Jó játék volt ez így mára!