2013. augusztus 30., péntek

Finnyás domolykók nyomában....

Az utóbbi időben rendesen ráálltam a domolykózásra. Járom a kis titkosomat, és a kedvenc patakomat.  Sokszor vagyok kint, és nincs két egyforma nap. Hihetetlen az, ahogy napról napra változik a domolykók étvágya. Sőt van, hogy szinte percről percre.  Ugyanilyen fura az is, hogy két egymástól nem is túl messze található vízen, mennyire másképpen tudnak viselkedni a kedvenceim. Most három "vadászatom" történetét írom meg. Mindegyiknél mások voltak körülmények, és máshogy ettek a halak.

Felemás nap

Domolykózni indultam egy augusztusi hajnalon. A kedvenc patakom volt a kiszemelt helyszín. Napkeltekor már beélesített fegyverrel álltam a kis víz partján. Nagyon bíztam a hajnalban. Általában ilyenkor a legaktívabbak a domolykók. Első dobás. Hopp egy kis domi. Na ez jól kezdődik!


Igen ám, de utána semmi. Mentem egyik helyről a másikra, de egyszerűen a halak, mintha kihaltak volna a vízből. Több órányi szenvedés árán sikerült még egy apróságot fogni, de ezen kívül csak pár rontott kapásom volt.

Vajon mi van veletek halak? Közben végigértem pályán is. Fél tíz is elmúlt már, a nap magasan fent. Mi legyen, menjek haza? Még előtte benézek a titkosra....
A titkoson már az első helyen volt kapásom.  Itt aztán elemükben voltak a domik. Ahogy bedobtam a wobblerem, egyből összeszaladt alatta 4-5 kisebb domolykó. Ahogy húzni kezdtem, meg is támadták a kis műhalat. Hopp! Meg is vagy!


Nem egy óriás, de végre domolykó! Onnan, ahol máskor nappal egy rávágást is nehéz kicsikarni. Ki érti ezeket a halakat? Szinte minden helyen volt kapásom, és fogtam legalább egy, hasonló méretű domolykót.
Szinte ütötték vágták a wobbleremet. Nem sok horgászidőm volt már, így 40 percig tartott a csoda. Ez idő alatt 7 domolykót fogtam, és még jópár kapást el is szúrtam.



A barátommal estefelé...

Aznap egy barátomat akartam elvinni a titkosra. Sajnos a munkából nem tudott korán szabadulni, így egy laza esti, másfél órás dobálásra készültünk. Enyhén felhős égbolt, nyomott fülledt idő, zuhanó légnyomás. Ezek voltak a körülmények. Hát nem túl ideális, a domolykózásra. Szóval még bőven világosban kezdtük a pergetést. Én, ha valaki megkérdezi előtte mikor fogunk halat, biztosan egyből rávágom, hogy alkonyatkor. Hát nem így történt! Az már az elején világossá vált, hogy aznap nem lesznek nagy fogások. Alig, alig mozdultak rá a halak a beeső csalikra. Már a második helyemen jártam mikor végre az első hal a horgomhoz ragadt.


A szokásos átlagméret volt. Hamar elengedtem, és bíztam a jó  folytatásban. Volt pár lekövetésem, aztán az egyik helyen, egy a semmiből mejgelenő domolykó végre megpróbálta magához ragadni a wobblerem. Fura egy hal volt. A szájával nem stimmelt valami. Testalkatra is valószínűtlenül hosszúkás volt. Még nem láttam ilyen domit....


Közben Gábor barátom is megfogta az első domolykóját. Hú még a végén jó napunk lesz! Mi lesz itt alkonyatkor, ha már most is fogunk? Közben pár rontott kapás után megfogtam a harmadik domolykómat is. Sajnos, csak ez az egyenméret volt mindegyik. A nagyok hallgattak.


Lassan közeledett az alkonyat ideje, vele együtt pedig, a nem várt kellemetlen fordulat. Leálltak a kapások. Már nem követték sejtelmes árnyak a húzott csalikat sem, beesőre pedig egyszerűen semmi nem volt. Szegény Gábor barátomat sajnáltam igazán. 1db jött neki összesen. Még azért végszóra valahogy sikerült egy ilyen, szokásos nagyságú domit akasztom, de ezzel véget is ért a nap. Megint furán viselkedtek a halak, valószínűleg a közelgő front hatására....

Hűvös hajnalon.

Az előző peca óta átestem egy kisebb lázzal járó, vírusos betegségen. Volt egy kis esős időszak, és némi hidegfronti hatás. Egy kimondottan hűvös hajnalon aztán végre horgászni indulhattam. Cél a titkos, és a kedvenc patakom. A hajnal első fényeinél már a vízparton álltam.  Csendesnek tűnt a víz. Az első dobásoknál feltűnt, hogy a hajnali hűvösben a domolykók nem jönnek fel a beeső wobblerért. Íme, a ma reggeli első furcsaság.... Húzott wobblerre ugyan volt érdeklődés, de sokszor csak lekövették a halak a csalit. Aztán végre megakasztottam az első domit. Semmi extra, a szokásos 25cm körüli egyeneméret,


Tovább próbálkoztam, és ennek eredményeképpen az egyik a helyen a horoghoz is ragadt egy kis apróság. Hihetetlen, hogy milyen kicsi halak is nekimennek a wobblernek.


Így hajnalban láttam nagyobb árnyakat is, de valahogy a kicsik mindig gyorsabbak voltak. Mi lenne, ha kötnék fel nagyobb csalit? A gondolatot tett követte. A szokásos két-három centis wobbler helyett egy nagy, ronda, házi készítésű hernyó került a zsinórra. Ezt már nem piszkálták az apróságok. Egy darabig más jelentkező sem volt rá, aztán egyszercsak egy jókora árny ragadta meg a hernyót. A fék is megreccsent párszor. Végre egy szép domolykót tarthattam a kezemben.


Volt még jópár rontott kapásom nagy rondaságra. Volt amit én toltam el, és volt amelyiknek egyszerűen rosszul akadt a horog. Az egyik köztük, egy gigászi nagy jószág volt. Annyira nagy, hogy direkt hagytam elmenni. Egy nagy fa mögé indult a wobbleremmel. Esélyem sem lett volna ellene a kis privivel, 16-os monofillal. Így megvártam amíg kiköpi wobbleremet. Ilyen még nem történt velem.


Közben lassan feljött nap, és jött az újabb nem várt fordulat. Ahogy a nap rásütött a vízre, az addig legalább mérsékelten aktív domolykók, leálltak teljesen. Hiába mentem bármerre, mintha üres lett volna a víz. Egy fél órányi meddő dobálás után meg is untam. Irány a Gaja patak! Sok időm már nem maradt, így csak a híd környékét dobáltam meg. Rögtön az első helyen volt akció. Kisebb domi ütött oda a wobblernek, de nem akadt meg. Ezt eljátszottuk vagy tízszer. Nem értettem, hogy miért nem eszik meg rendesen a műhalat. Ennyit számítana, hogy másik vizen vagyok? A titkoson egészen kis domik is megakadnak a wobblereim horgain.
Mindegy, kell valami apró csali. Addig kotorásztam a táskában amíg a kezembe került egy gumigeci. Felkötöttem egy kis horgot, nyomtam a zsinórra egy sörétet, és felhúztam a kis gumit a horogra. Elsőre elkapta egy kisebb domi.


Másodszorra semmi, aztán harmadik dobásra ismét elkapta egy domi. Ez már valamivel nagyobb volt. Nem értem, hogy ha van itt ekkora domi, miért nem eszi meg rendesen a wobblert?


Itt aztán nem jött több hal. Továbbálltam, de le is cseréltem a kis gumikütyüt. Próbáltam a nagyobb domolykókat becserkészni, de ma nem volt szerencsém. Kétszer volt érdeklődés a csalim iránt. Egy kapást én bambultam el, a másik pedig csak egy nagy ütés volt. Ezzel sajnos el is fogyott a horgászidőm...

Ezen a három különböző domolykóvadászaton, érdekes dolgokat tapasztaltam. Többek között nekem fura, hogy vizenként ennyire eltérő módon viselkednek a domolykók. A titkoson soha nem volt például még kapásom plasztik csalira. Viszont a wobblerek jól működnek. Ezzel szemben a Gaján, egyre több alkalommal fogok domolykót twisterekkel, és a wobblerek egyre kevésbé fogósak. A domolykók étvágya, illetve étvágytalansága, is rejtély. Egyszer a hajnal a jó, máskor a nappal. Ki érti ezeket a halakat?
A lényeg, hogy domolykózni kell!

1 megjegyzés:

  1. Talán összefüggés van a sérült száj, és a vézna testalkat között.
    Tartósan éhező halakra jellemző az ilyen elvékonyodott, grotexnek tűnő kinézet.

    VálaszTörlés